Ki kezdte? – Talán nem is ez a jó kérdés

„Én csak azért beszéltem így, mert te…"

„Én meg csak azért csináltam ezt, mert te…"

Ismerős?

Egy vita közepén valahogy mindketten pontosan tudjuk, hogyan jutottunk el odáig. És érdekes módon a történetünkben szinte mindig a másik lépett először.

Ő volt távolságtartó, ezért én ingerültebb lettem.

Én ingerültebb lettem, ezért ő még jobban bezárkózott.

Ő bezárkózott, ezért én még erősebben próbáltam választ kicsikarni belőle.

Ő pedig ezt már támadásnak élte meg, ezért visszatámadt.

A végén ott áll két ember egymással szemben, és mindketten teljesen biztosak benne:

Én csak reagáltam arra, amit te csináltál.

És lehet, hogy mindkettőjüknek igaza van.

Csak éppen ettől még nem jutnak közelebb egymáshoz.

De akkor ki kezdte?

Van a kapcsolatok működésében egy érdekes fogalom: cirkuláris okság.

Elsőre bonyolultan hangzik, pedig a lényege nagyon egyszerű.

Nem mindig van egyetlen tiszta ok, amelyből aztán minden más következik.

Sokszor inkább egy kör alakul ki.

Te teszel valamit, arra én reagálok.

Az én reakcióm hat rád, ezért te újra reagálsz.

A te következő reakciód pedig újra hat rám.

És mire észbe kapunk, már nem is lehet olyan könnyen megmondani, hol volt a történet eleje.

Például:

• Az egyik fél kevés figyelmet kap, ezért egyre többször kérdez: „Mi van veled?” „Miért vagy ilyen?” „Haragszol rám?”
• A másik ezt nyomásként éli meg, ezért egyre kevesebbet beszél.
• Minél kevesebbet beszél, az első annál bizonytalanabb lesz.
• Minél bizonytalanabb, annál több kérdést tesz fel.
• Minél több kérdést tesz fel, a másik annál jobban visszahúzódik.
• És kész is a kör.

Mindketten úgy érzik, hogy a másik viselkedése miatt teszik azt, amit tesznek.

Közben észrevétlenül mindketten fenntartják ugyanazt a helyzetet.

Ugyanaz a jelenet – két teljesen külön film

Talán ez az egyik legnehezebb része a konfliktusoknak.

Ugyanabban a vitában két ember sokszor egészen más történetet él meg.

• Az egyik ezt látja: „Én csak próbáltam beszélni vele, ő pedig elutasított."
• A másik ugyanezt így: „Folyamatosan kérdőre vont, ezért inkább nem mondtam semmit."

Az egyik szerint ő közeledett.

A másik szerint támadták.

És mindketten a saját filmjükből nézik a történetet.

Ezért olyan nehéz néha eldönteni, kinek van igaza.

Lehet, hogy nem is ez a legfontosabb kérdés.

Mi történik, ha nem azt kérdezzük, ki a hibás?

Próbáld meg egyszer egy vita után nem azt végiggondolni:

Mit csinált már megint?

Hanem ezt:

Mi történt közöttünk?

Már ez az egyetlen kérdés teljesen más irányba viheti a gondolkodást.

Nem azt jelenti, hogy mindenért mindketten egyformán felelősek.

És azt sem, hogy minden viselkedést el kell fogadni vagy meg kell érteni.

Vannak helyzetek, amelyekben nagyon is fontos kimondani, hogy a másik tett valamit, amit sérelmesnek vagy elfogadhatatlannak éltünk meg, esetleg átlépett egy határt.

De a hétköznapi konfliktusaink jelentős részében érdemes lehet megnézni:

• Mi az én részem ebben a körben?

Nem azért, hogy magunkra vegyük az egész felelősséget.

Hanem azért, mert a saját viselkedésünk az a rész, amelyen ténylegesen tudunk változtatni.

Néha egyetlen ember is meg tudja szakítani a kört

Ha mindig ugyanarra ugyanúgy reagálunk, nagy eséllyel ugyanoda jutunk.

De mi történik, ha egyszer valaki mást csinál?

Ha a megszokott visszavágás helyett azt mondja:

• „Most érzem, hogy kezdünk megint ugyanoda jutni."
• „Jól érzem, hogy most inkább egy kis térre lenne szükséged?"
• „Most rosszul esett, amit mondtál, és kell egy kis idő, mielőtt folytatjuk."

Nem biztos, hogy ettől rögtön minden konfliktus varázsütésre megszűnik.

De valami történik.

A megszokott kör egy ponton megszakad.

És ahol megszakad egy régi minta, ott először jelenik meg igazán a lehetőség arra, hogy valami más történjen.

Nem mindig azt kell kideríteni, ki kezdte

Ki kezdte?

Gyerekként ez még fontos kérdés volt.

Felnőtt kapcsolatainkban viszont néha sokkal többet ér egy másik kérdés:

Hogyan tudjuk ezt most abbahagyni?

Mert lehet, hogy soha nem fogunk tökéletesen egyetérteni abban, ki mit mondott először.

Lehet, hogy ugyanarról a történetről két teljesen külön emlékünk lesz.

De ahhoz, hogy valamin változtassunk, nem mindig kell eldöntenünk, ki volt a hibás.

Néha elég felismerni:

megint ugyanabba a körbe kerültünk. És valakinek most ki kell lépnie belőle.

Nem azért, mert ő veszített.

Hanem azért, mert már nem akarja ugyanazt a történetet még egyszer végigjátszani.

Ha magadra ismertél, gondolj egy olyan vitára, amely újra és újra visszatér az életedben. Mi az a pont, ahol általában ugyanúgy reagálsz? És mi történne, ha legközelebb ott valami egészen kicsit másképp csinálnál? Ha van kedved, írd meg kommentben a MostKimondom Facebook-oldalán, te melyik visszatérő konfliktuskört ismered fel leginkább.