Menj orvoshoz akkor is, amikor még nincs baj
Az egészségeddel ne csak akkor foglalkozz, amikor már teljes hangerőn reklamál a tested. Kontrollok, szűrések és néhány őszinte mondat a halogatásról.

Túlélted a lázat, a taknyot, a hányást, megtanultad, hogy melyik gyógyszer mire való, és azt is, hogy anyu már nem feltétlenül van a szomszéd szobában.
Van viszont egy apró csavar.
Az egészségeddel ne csak akkor foglalkozz, amikor már annyira fáj valami, hogy az őrületbe kerget, vagy viszket, szúr, kellemetlen, furcsa, és napok óta próbálod elhessegetni azzal, hogy: „Biztos elmúlik.”
A kontroll pont arra való, hogy lehetőleg még azelőtt derüljön ki, ha valami nincs rendben, hogy a tested teljes hangerőn kezdjen reklamálni.
Víz! Víz! Víz!
Kezdjük valami egészen egyszerűvel. Igyál vizet.
Mellette ihatsz mást is. Kávét, teát, üdítőt – amit akarsz. De az alap legyen a víz.
Nem kell megvárni, míg kiszáradt szobanövényként jössz rá délután háromkor, hogy aznap összesen két korty folyadék ment le a torkodon. A testednek víz kell. Ennyi.
Fogfájás? Ne az otthoni praktikáktól várd a csodát!
A fogfájás irtózatosan tud fájni. Tartósan. Kíméletlenül.
Úgy, hogy egy idő után már kapkodod a fejed: mire harapj rá, mivel fertőtleníts, mit csinálj, csak enyhüljön végre egy kicsit.
Aztán jönnek a házi praktikák. „Rágcsálj szegfűszeget!”
Átmenetileg enyhítheti a fájdalmat, csakhogy ettől a lyukas, gyulladt vagy sérült fogad még nem gyógyul meg.
Ha nagyon fáj, bedagad, lázad van, vagy az arcod, állkapcsod is megduzzad: azzal semmiképp se várj otthon a csodára. Irány a fogászat!
A fogad állapota attól, hogy vársz, nem fog javulni.
A fogkeféd sem örök életű
A fogkefét nagyjából 3–4 havonta érdemes lecserélni, de hamarabb is, ha a sörtéi már úgy néznek ki, mint én hétfő reggel.
Naponta kétszer fogmosás.
Munkahelyen, suliban, kollégiumban sem ciki fogat mosni. Arra sem kell marslakóként tekinteni, aki napközben is előveszi a fogkefét. Sőt.
Csak lehetőleg takarítsd ki magad után a csapot is. 😅
Fogszabályzó? Az ma már nem ciki
Ha szükséged van rá, ne azért ne legyen, mert szerinted ciki.
Ma már vannak dekoratív, diszkrét, sőt szinte láthatatlan megoldások is.
Nem úgy, mint az én időmben, amikor a fogszabályzó nagyjából azt üzente: „Helló! A szoba másik végéből is jól látszom, ugye?!” 😅
Ráadásul a fogszabályozás nem feltétlenül csak esztétikai kérdés. Ha kell, kell.
Hiányzik egy fogad? Azzal is foglalkozz
A fogpótlás sem csak azért fontos, hogy szép legyen a mosolyod.
A fogaidnak dolguk van. Harapsz, rágsz velük, és egy üresen maradt hely a környező fogakra is hatással lehet.
Hogy nálad kell-e pótlás, és milyen megoldás lenne megfelelő, azt beszéld meg fogorvossal.
A kezeletlen fogászati probléma később kíméletlenül benyújtja a számlát. És ezt nemcsak képletesen értem.
Minél tovább halogatod, annál nagyobb az esélye, hogy egy egyszerűbb beavatkozás helyett már jóval komolyabb – és jóval zsebbenyúlósabb – kezelésre lesz szükséged.
Érdemes elejét venni a fog további állapotromlásának.
Tartsd rendben a szádat! Nemcsak azért, hogy szép legyen a mosolyod, hanem az egészséged érdekében is.
És igen, ide tartozik a bölcsességfog is. Ha egészséges, jó helyen van és nem okoz problémát, maradhat. Ha viszont romlik, gyullad, rosszul nő, és a fogorvos azt mondja, ki kell venni: ess túl rajta. Az idő itt sem gyógykezelés.
Néha akkor is menj kivizsgálásra, amikor semmi bajod
Nem azt mondom, hogy minden kedden rohanj laborba.
De az sem túl jó stratégia, hogy utoljára akkor néztek vérképet, amikor még anyukád vitte magával a TAJ-kártyádat.
Időnként érdemes átgondolni: mikor voltál utoljára kontrollon? Megmérték mostanában a vérnyomásodat? Van valami panaszod, amit hónapok óta félresöpörsz? Kellene labor vagy más vizsgálat?
Mert egy csomó dolog nem úgy kezdődik, hogy egyik reggel felkelsz, és rád ordít: „SZIA, BETEGSÉG VAGYOK!” Néha sokkal halkabban jelez.
És egyszer csak kinövöd a gyerekorvost is
A felnőtté válás egyik kevésbé ünnepélyes mérföldköve. 😅
Egyszer csak azt is el kell intézni: Ki lesz a háziorvosom?
Ne akkor kezdj el nyomozni, amikor 39 fokos lázzal fekszel, recept, igazolás vagy beutaló kellene, és halvány fogalmad sincs, kihez tartozol.
Nézd meg, mi a teendőd, kihez tartozol, és intézd el időben.
Ez is a felnőttcsomag része.
Lányok, egy pillanatra
A nőgyógyász nem ciki.
Nem kell szégyellni, és nem kell úgy tenni, mintha a női test bizonyos részei hivatalosan nem léteznének.
Ha panaszod van, valami megváltozott, szokatlan tüneted van vagy kérdésed: menj el.
És a méhnyakszűrést se hagyd ki csak azért, mert semmi bajod nincs.
Hiszen pont ez a szűrés lényege: lehetőleg még azelőtt derüljön ki, ha valami nincs rendben, hogy panaszt okozna.
És a melledről se feledkezz meg
Ismerd a saját testedet.
Ha csomót érzel, változást látsz, behúzódást, szokatlan váladékozást tapasztalsz vagy bármi feltűnik: ne legyints rá.
Az önellenőrzés azonban nem helyettesíti a szűrővizsgálatot.
Ha eljön az ideje, menj el mammográfiára is.
Kellemes? Nem. Cseppet sem. Valószínűleg a hátad közepére sem kívánod.
És itt nincs olyan, hogy: „Nekem kicsi mellem van, engem ez nem érint.” Meg olyan sincs, hogy a nagy mellű nők valamilyen különleges előnyben vannak. 😅
A vizsgálathoz az emlőt össze kell nyomni a felvétel elkészítéséhez. Van, akinek csak kellemetlen, másnak fájdalmasabb. Az ultrahang ehhez képest barátibb történet.
De a lényeg ugyanaz: ne azért maradjon el a vizsgálat, mert kellemetlen, macerás vagy éppen nincs kedved hozzá.
Anyajegyek – néha nézz rájuk is
Ha valamelyik nő, változik a formája vagy a színe, viszket, vérzik, begyullad, vagy egyszerűen másképp néz ki, mint korábban, mutasd meg bőrgyógyásznak.
Először vizsgálat. Szükség esetén további ellenőrzés, megfigyelés, eltávolítás és szövettani vizsgálat.
És ha ezek után az orvos kimondja az ukázt: akkor nincs „majd egyszer”. Ess túl rajta.
Szemészet: nem csak azért, hogy kell-e szemüveg
Látásvizsgálat. Szemnyomás. Szükség esetén szemfenékvizsgálat.
A szem vizsgálata nemcsak azt mutathatja meg, hogy kell-e szemüveg vagy változott-e a dioptriád.
Bizonyos eltérések más betegségekre is felhívhatják a figyelmet.
És a jogosítványnál sem teljesen mindegy, hogy látsz-e rendesen.
Szóval ha már két szemmel hunyorogva próbálod leolvasni a busz számát: nem biztos, hogy a busztársaság hibája. 😅
Az oltásaidat se felejtsd el valahol a gyerekkorban
Felnőttként sem árt tudni: milyen oltásokat kaptál? Mi van dokumentálva? Miből lehet szükség emlékeztető oltásra? Mi ajánlott az élethelyzetedben?
A HPV például nem kizárólag „női ügy”. A hepatitis B sem valami távoli, egzotikus történet.
Ha fogalmad sincs, mit kaptál: nézz utána.
Az oltási dokumentáció nem azért készült, hogy anyád valamelyik fiókjának mélyén harminc évig békésen porosodjon.
És akkor beszéljünk egy kicsit a szexről is
Khm.
A mai világban azért elég gyakori a: ma veled, holnap vele típusú történet.
Új kapcsolat. Új partner. Alkalmi kapcsolat. Aztán megint valaki más.
Hogy te minek nevezed magad, melyik nemhez tartozónak érzed magad, vagy milyen címkét használsz magadra, abba most ne menjünk bele.
A fertőzést ugyanis baromira nem érdekli a címke.
Ami egészségügyi szempontból számít: kivel és milyen módon szexelsz, volt-e védekezés, van-e új vagy több partnered, illetve történt-e olyan helyzet, ami fertőzésveszéllyel járhatott.
És mielőtt valaki hátradől: „Nekem stabil kapcsolatom van.”
Mindenki nyugodjon le a p.csába. 😅
A házassági anyakönyvi kivonat sajnos nem védőoltás. Egy kapcsolatban is történhet félrelépés.
HIV, HPV, hepatitis, szifilisz
Attól, hogy valamelyikről kevesebbet hallasz, még léteznek.
A HIV nem ugyanaz, mint az AIDS.
A HPV nem csak nőket érint.
A hepatitisnek több típusa van.
A szifilisz pedig nem egy történelmi kosztümös film kelléke.
És több nemi úton terjedő fertőzés úgy lehet jelen, hogy semmi tüneted nincs.
Te jól vagy. A partnered jól van. Közben valamelyikőtök mégis hordozhat fertőzést és továbbadhatja.
Menj el szűrésre, ha indokolt
Nem azért, mert „olyan ember” vagy. Hanem azért, mert szexelsz.
Ha új partnered van, több partnered van, védekezés nélküli együttlét történt, tüneted van vagy más okból felmerülhet fertőzés: menj kivizsgálásra.
Egyes kezeletlen fertőzések komoly szövődményeket, akár termékenységi problémákat is okozhatnak.
Most divatos azt mondani: „Úgysem akarok gyereket.”
Lehet. Lehet, hogy húsz év múlva is ugyanezt gondolod. Meg az is lehet, hogy nem.
De tulajdonképpen mindegy.
Ne tegyél kárt a saját egészségedben csak azért, mert valamire jelenleg úgy gondolod, később sem lesz szükséged.
A vírus nem vezet erkölcsi nyilvántartást
Van egy 1995-ös film, a Kids.
Nem könnyű film, és nem is egészségügyi oktatóanyag.
Van benne viszont egy történetszál, ami elég jól odacsap annak az elképzelésnek, hogy fertőzést csak az kap, aki „fűvel-fával összefekszik”.
Jennie addig egyetlen fiúval volt. Mégis ő kap HIV-pozitív eredményt.
Egyetlen partner. Ennyi is elég lehet.
A vírus ugyanis nem vezeti a pontozólapot.
Ha kiderül, hogy van valami
Kezeltesd. Kövesd az orvos utasítását.
És ha azt mondják, hogy a partneredet vagy korábbi partneredet is értesíteni kell, akkor jön az a beszélgetés, amely valószínűleg senki bakancslistáján nem szerepel:
„Houston, baj van. Menj el te is kivizsgálásra. Sajnálom.”
Kellemetlen? Nagyon.
De még mindig korrektebb, mint hallgatni róla, miközben egy másik ember – vagy rajta keresztül további emberek – egészségét is kockáztatod.
Szexelni ér. Felelősen.
Mozogj valamit!
Nem azt mondom, hogy holnaptól olimpikonnak kell lenned.
Sétálj. Fuss. Ússz. Biciklizz. Táncolj. Menj edzőterembe. Jógázz.
Találj valamit, amit nem utálsz.
A mozgás jót tesz fizikailag és mentálisan is.
Ha pedig jelenleg a kanapé–hűtő–kanapé útvonal jelenti a napi sportteljesítményedet, nem kell hétfőtől heti hatszor edzened.
Kezdj el valamit. Aztán majd építkezel belőle.
A lényeg
Felnőttnek lenni nem azt jelenti, hogy mindent egyedül kell tudnod.
Azt jelenti, hogy lassan megtanulod felismerni: mikor elég pihenni, mikor kell segítséget kérni, és mikor érdemes akkor is elmenni egy vizsgálatra, amikor még semmi bajod nincs.
A megelőzés nem arról szól, hogy rettegj minden apró tünettől.
Hanem arról, hogy: ne várd meg, amíg a tested már ordít.
És közben: Víz! Víz! Víz! 😅
Na, te melyik kontrollt halogatod már egy ideje azzal, hogy „majd egyszer”?