Csak még egy fejezet…

Szeptember 8. az Írástudás Nemzetközi Napja. És ha már van egy nap, ami tökéletes ürügy arra, hogy az olvasásról beszéljünk… hát használjuk ki. 😅

Van az a mondat, amit minden olvasó ismer.

„Csak még egy fejezet.”

Ártatlan mondat.

Este 22:14-kor.

Aztán 23:06-kor.

Majd 00:37-kor, amikor már pontosan tudod, hogy reggel meg fogod bánni, de a főszereplő éppen most jött rá valamire, amit te MÁR HÁROM FEJEZETTEL EZELŐTT TUDTÁL, és nyilván nem lehet csak úgy lefeküdni. 😅🤣

A könyvvel egyébként különös kapcsolatunk tud lenni.

• Megvesszük, mert érdekel.
• Megvesszük, mert akciós.
• Megvesszük, mert valaki azt mondta, hogy zseniális.
• Megvesszük, mert szép a borító.
• Megvesszük, mert „ezt egyszer mindenképpen el akarom olvasni”.

Majd hazavisszük, és gondosan rátesszük arra a másik tizenkettőre, amit szintén mindenképpen el akarunk olvasni.

Tulajdonképpen nem könyvespolcunk van.

Hanem optimista jövőképünk arról, mennyi szabadidőnk lesz egyszer. 🤣

És ha végre eljutunk oda, hogy tényleg az olvasásnak szenteljük az időnket, az maga a csoda tud lenni.

Mert egy igazán jó könyv nem egyszerűen lefoglal.

• Percekre, órákra magához láncol, és nem ereszt.
• Jólesően kikapcsol.
• Kényelmesen elhelyezkedsz.

A mosatlan ugyanúgy ott marad.

A holnapi teendőlista sem tűnik el.

A munka sem oldódik meg magától.

Semmi nem változik.

És mégis eltűnsz egy időre.

Egy másik városba.

Egy másik korba.

Valaki más életébe.

Pár száz oldal erejéig.

Egy krimibe, ahol legalább nem a saját problémáidat kell megoldani, hanem kulturáltan várhatod, hogy a nyomozó tegye meg helyetted. 😅

Egy romantikus történetbe, ahol két ember problémáját általában 380 oldal alatt sikerül rendezni.

Ami, valljuk be, a való élethez képest egészen korrekt határidő. 🤣

Vagy egy történetbe, amelyben egyszer csak ott van egy mondat.

És megállsz.

Visszaolvasod.

Mert valaki, akit nem ismersz, egy olyan emberről írt, aki nem létezik…

…és mégis sikerült pontosan megfogalmaznia valamit, amit te hónapok óta érzel.

Talán ezért több az olvasás annál, hogy információt szerzünk.

• Néha szórakozás.
• Néha kíváncsiság.
• Néha ötlet.
• Néha menedék.
• Néha tükröt tart.

És néha semmi ilyen fennkölt nincs benne.

Egyszerűen csak rohadt jó a könyv. 😅

És ezt is szabad.

• Nem kell minden könyvből fejlődni.
• Nem kell minden olvasásnak önismereti utazásnak lennie.
• Nem kell jegyzetelni.
• Nem kell kiposztolni.
• Nem kell elolvasni „a könyvet, amit mindenkinek el kell olvasnia”.
• És főleg nem kell befejezni egy könyvet csak azért, mert elkezdted.

46 évesen szerintem már jogunk van ahhoz a felismeréshez, hogy az élet túl rövid egy 600 oldalas könyvhöz, amelynek a 187. oldalán még mindig azt mondogatjuk:

„Biztos mindjárt beindul.” 😑🤣

Tedd le.

Van másik.

Rengeteg.

Talán éppen ez az egyik legjobb dolog az olvasásban.

Mindig van még egy történet.

• Egy olyan, amelyik megnevettet.
• Egy, amelyik felbosszant.
• Egy, amelyiket két nap alatt felfalsz.
• Egy, amit hetekig olvasol.
• És néha egy, amelyik után pár percig csak ülsz csendben.
• Mert valami ott maradt belőle.

MostKimondom: nem minden eltűnés menekülés.

Néha egyszerűen csak becsukjuk magunk mögött a világ ajtaját egy órára…

és kinyitunk egy könyvet. ❤️

Na és nálad?

Melyik az a könyv, amit gondolkodás nélkül ajánlanál másnak?

És jöhet az őszinte vallomás is:

hány olvasatlan könyv vár jelenleg otthon arra a bizonyos „majd lesz rá időm” időszakra? 😅🤣