Van az a kor, amikor mások szerint már ez vagy az nem illik

Van az a furcsa pont az életben, amikor egyszer csak feltűnik, hogy körülötted mindenki tudja, mit kellene csinálnod.

Mit illik felvenned. Milyen hosszú lehet a szoknyád. Hordhatsz-e rövidnadrágot. Festheted-e a hajad. Kezdhetsz-e új munkába. Mehetsz-e egyedül nyaralni. Lehetsz-e hangos. Lehetsz-e szerelmes. Táncolhatsz-e úgy, mintha húszéves lennél. Egyáltalán: mi az, ami „még belefér” a korodban.

Érdekes módon ezekhez a szabályokhoz ritkán jár használati útmutató. Valahogy mégis sokan készséggel őrzik őket helyettünk.

És talán negyven körül, ötven körül – vagy bármikor, amikor már elég sokszor próbáltál megfelelni – történik valami.

Nem feltétlenül leszel lázadó.

Nem kezdesz el csak azért is mindent fordítva csinálni.

És nem arról van szó, hogy többé senki véleménye nem számít.

Egyszerűen változik a mérce.

Már nem az lesz az első kérdésed, hogy:

„Mit szólnak hozzá?”

Hanem inkább az:

„Én jól érzem magam ebben?”

A „mit illik?” mögött gyakran nem szabály van, hanem elvárás

Sok minden, amit életkori szabályként kezelünk, valójában nem szabály. Inkább megszokás. Családi minta. Kulturális elvárás. Valakinek az ízlése. Vagy egy mondat, amit olyan sokszor hallottunk, hogy idővel ténynek kezdtük érezni.

• „Ennyi idősen már…”
• „Egy anyának nem illik…”
• „Negyven fölött azért ezt már…”
• „Mit fognak gondolni?”

És ezek a mondatok alattomosan tudnak működni. Nem feltétlenül azért, mert elhisszük őket. Hanem mert egy idő után már saját magunknak mondjuk ki őket, mielőtt bárki más megtenné.

Így lesz a külső elvárásból belső cenzor.

Megérni valamire nem ugyanaz, mint megöregedni

Van egy szó, amit szeretek ebben: megérni.

Nem „túl öregnek lenni hozzá”.

Nem „kinőni belőle”.

Hanem megérni arra, hogy bizonyos dolgokat másképp láss.

Megérni arra, hogy egy ruha kiválasztásánál ne egy képzeletbeli zsűrinek öltözz.

Megérni arra, hogy nemet mondj valamire anélkül, hogy húszperces indoklást készítenél hozzá.

Megérni arra, hogy valamibe belevágj akkor is, ha valaki szerint már késő.

Megérni arra, hogy egy másik ember véleményét meghallgasd anélkül, hogy automatikusan utasításként kezelnéd.

És főleg: megérni arra, hogy jól érezd magad a saját bőrödben mások „jóváhagyása” nélkül is.

Ez nem azt jelenti, hogy mostantól semmi nem érdekel

A „nem érdekel, ki mit gondol” elsőre nagyon felszabadító mondatnak hangzik.

Csakhogy ritkán igaz teljesen.

Mindannyiunknak vannak olyan emberek az életében, akiknek számít a véleménye. És ez rendben van. Kapcsolatokban élünk, hatunk egymásra, néha pedig kifejezetten szükségünk van arra, hogy valaki szóljon: „Figyelj, ezt most szerintem nem jól látod.”

A különbség inkább abban van, ki ül a vezetőülésben.

Meghallgatod mások véleményét – vagy abból építed fel magadat?

Elfogadsz visszajelzést – vagy engedélyt kérsz az életedhez?

A kettő nem ugyanaz.

Van ára annak is, ha mindig megfelelsz

A megfelelés kényelmes tud lenni. Biztonságos. Kevesebb szemöldök emelkedik meg tőle.

Csak közben apránként el lehet veszíteni benne valamit.

• Először csak nem veszed fel azt a ruhát.
• Aztán nem mondod el azt a véleményt.
• Nem jelentkezel arra a munkára.
• Nem mész el egyedül.
• Nem kezdesz új kapcsolatba.
• Nem tanulsz meg valamit, mert „ennyi idősen minek”.

És egyszer csak nem az a kérdés, hogy mások jóváhagyták-e az életedet.

Hanem hogy te hol vagy benne.

A valódi szabadság talán nem látványos

Nem biztos, hogy nagy bejelentéssel érkezik.

• Lehet, hogy egyszerűen csak felveszed a rövidnadrágot.
• Elmész valahová egyedül.
• Megmondod, hogy ezt most nem szeretnéd.
• Vagy éppen igent mondasz valamire, amitől más szerint „óvatosabbnak kellene lenned”.

És közben nem magyarázkodsz.

Nem azért, mert dacos vagy.

Hanem mert már nem érzed szükségét annak, hogy minden döntésedhez külső pecsétet szerezz.

MostKimondom:

Van az a kor, amikor mások szerint már ez vagy az nem illik.

Viszont te már megértél arra, hogy jól érezd magad a bőrödben mások „jóváhagyása” nélkül is.

És lehet, hogy végül nem az a kérdés, hány éves vagy.

Hanem az, mikor érkezel el ide.

Te mit csinálnál másképp, ha egyetlen napig biztosan nem érdekelne, mit gondolnak rólad mások?